Természetesen nem csak a magunk 10 álomautójának adunk helyet, bárki másét is szívesen látjuk. Tie után második vendégünkként yenoee kedvenceit mutatjuk meg.

Igyekeznem kell, mert minden jó gépet kilőnek a tanultabb kollégák előlem.
Az alábbi felsorolás hosszú rostálás eredménye. Szinte alig van olyan autó, ami ne érdekelne legalább egy kör erejéig, és rengeteg van, amit szívesen használnék is, rendeltetésének megfelelően, egészen sokáig.

Ahogy haladtam előre a válogatásban, egyre személyesebbé vált a dolog. A racionális érvek, mint máz foszlottak le döntéseimről. A Tata Telcoline-t hosszas gyötrődés után húztam ki, de az Oltcit elhagyása is nehéz esemény volt. A Suzuki Swift Van miatt egész éjszaka nem bírtam aludni. Az Aleko-tól majdnem szembeköptem magam a tükörben. A Nysánál már a falat kapartam kínomban. A Yugo Koral kihúzása úgy fájt, mintha a Ford Mondeo Mk I. ötödik ajtaja esett volna rá a fejemre. A VW 1,6D Transporternél belázasodtam. Mikor kiderült, hogy a Tavria sem fér rá a listára, nem voltam túl happy. A Daewoo FSO Roy-ért utolsó leheletemig küzdöttem.

Ha nem, hát nem.

Következzen tehát az én pillanatnyi tízesem, innen a pálya széléről – mert ha Tie-nak lehet, akkor nekem is lehessen má’. :)

1. Skoda 130 RS

A Monte Carlon indított változat. Értem én, hogy ’80-ban pálya EB-t nyertek, de nekem a rallyeautó kéne. Félelmetes, hogy milyen kevésből milyen sokat hoztak ki a csehek. Az alap technika tíz éve az utcán volt, a komolyabb fejlesztéseket felülről, kívülről leállíttatták. A Skodának kijelöltek a KGST billegő lábú, selejtes komódjában egy fiókot valahol alsó középtájon, és ha valami értékes gyűrődött elő belőle, rászögeltek még két malteros deszkát keresztben. De mégis, ezt valahogy sikerült. Alig néhány példányban, de a legendához ennyi már elég is volt. Széles műanyag idomaival számomra az egyik legdögösebb kupé, ami létezik. Farmotor, hátsókerékhajtás, 810 Kg, 110 LE. És állítólag nagyon nem könnyű vezetni, igen alattomos szerzet. De ilyen a szerelem. Kell-kell, akarom.

2. Alfa Giulietta, Alfetta

Megosztott jelölés, egyik jobban kéne, mint a másik. A négyajtós kockalimuzinok legszebbjei mindörökké. Két liter, karburátor, benzinszag és ezüstös digó elegancia. Álmaim Alfája hörög, zörög, üvölt és sajnos mindig le van ütve pár helyen.
Ha fiatal, keserűen eltökélt és tragikusan sikeres olasz ügyész lennék, csakis ilyenből ugranék elő a fékcsikorgás elhalásának pillanatában, laza öltönyöm zakózsebéből vékony, csillogó fémkeretes napszemüvegemet arcomra rántva, mielőtt lepuffantanak a verőfényes Szicíliában egy forró tavaszi délelőtt, a városházára menet.

3. Lancia Delta HF Integrale

Ifjúkorom ralilegendája. A B csoport felfoghatatlan szörnyetegei után fura volt ez az izé, amely a megtévesztésig hasonlított a lakótelepek aljába abban az időben olaszból tucatszám berángatott, olajszagú, kormos seggű, éleknél rügyező, repedten lógó műanyag lökhárítós, foszló belsejű és – botrány – lépcsős hátú kollégáira. Csak néztem az Eurosporton ezt a hogyishívjákot, ahogy a rali VB-ken zsinórban hülyére nyerte magát – és amely szegény sorsú rokonainak szürke importja és nagyon sötétszürke szervizelői révén egyszerű lelkek estek a gonosz németautó világuralmi összeesküvés koncentrációs táborába. Vagy tűnődtek el azon, miért ne inkább egy jó kis Fiat Tipot vegyenek, digitális műszerfallal.
Igen, a kétliteres kéne ebből is. De semmi csicsa!

4. BMW E9

Mindörökké az egyik legszebb kupé. Csikós és Prokee már elmondott róla mindent, amit érdemes, de nem adom. Nem adom az élményt, ami jó egy éve Zürichben megadatott, mikor is néhány napot eltöltöttem egy kis irodában szakmai tapasztalatszerzés okán. Az iroda a Römerhofnál volt, alig egy lépcsőfoknyival magasabban a járdától, nagy, utcára néző kirakatüvegekkel. Néha felnéztem a monitorból és csakhamar figyelmes lettem rá, hogy minden hétköznap reggel fél kilenc és este fél hat magasságában elhúz egy kék E9 az utcán előbb a tó (vagyis a belváros), aztán a hegyek felé. Elképesztő, milyen járgányokkal mozogtak azon a májuson a jó svájciak, és ez a gép csupán egy volt a számtalan érdekesség közül. Csakhogy napi használatban, picit kopott krómokkal, azzal a finom patinával, amitől egy ilyen öreg autó máris nem guruló szoborrá vagy befektetéssé, hanem kíméletesen elhasználandó örömforrássá válik.

5. Tatra T-613 Crómka.

Tatrából igazából bármelyik kéne, a ’Plan-tól a T 813 KOLOS-ig, de legkedvesebb mind közül ez a Vignale tervezte borzalom. V8, léghűtés, farmotor, 163 LE. Skoda 120L kapcsolók, műszerek és üléskárpit. Latinos forma és örökös átrozsdásodási garancia. Instant get!

6. Citroen SM.

Az egyik legbetegebb jármű, amit láttam eddig életemben. Kifinomult, túltenyésztett idióta. Maserati motor, hidropneumatikus rugózás, a nyolcvanas éveken is túlmutató belső formavilág, ehhh. Az a baj vele, hogy motor nélkül is kéne, a nappaliba szobornak. Csak egy kicsit lenne nagyobb, mint a zongora. A lányaim meg legfeljebb majd dobolni tanulnak, arra ott lesz a garázs...

7. Saab 99 Turbo.

Mintegy jónéhány évvel ezelőtt, valami kósza netes nézeteltérésből kifolyólag elkeveredtünk Sopronba, ahol egy nem kifejezetten központi fekvésű részen úgynevezett Saab találkozó zajlott. Eltérő nézetű felebarátainknak sajnos aznap nem volt alkalmas időpontjuk holmi vektorális összehasonlítgatásra, így IJ kártyánkat aktiválva, tettünk egy rövidke sétát. És az ABBA-tól dübörgő hangfalakkal szegélyezett erdei tisztás szélén ott állt egy csodaszép, sötétzöld metál 99-es. Tisztára olyan érzésem volt, mintha anno az ifjú, és matt részeg svéd mérnökök valami Finnországból partra sodródott kompról letámolyogva egy hétfő hajnali délelőttön véletlenül két-három totál eltérő formaterv nézetrajzait kísérelték volna meg összedolgozni. Aztán később már nem volt idő visszakeresni a hibát, inkább megoldották. Külön szimpatikus volt a kaszni alsó felének gyönyörűségesen kerekített íveire applikált, egy Lada Niva érzékiségére hajazó lökhárító. Kéne, nagyon, egy ilyen, 4 ajtósan, turbóval, valami primőr zöldség, vagy IKEA lakberendezéses színben.

8. Subaru SVX.

Keveset tudok róla, csak azt, hogy biztosan kéne. Zseniális a formája (Giugiaro), erős (233 LE), összkerekes, 6 hengeres boxermotoros, és automata (4 sebességes). Kicsit nehéz ugyan a maga 16 mázsájával, és a bele is elég sivárnak tűnik, de élőben lenyűgözött, mikor a napokban elsuhant előttem.

9. R12 Gordini.

A Dacia 1300 felelős ezért a vágyért, mint gyermekkorom egyik meghatározó géperejű járműve. Szóval van már egy ilyesmi, de felettébb kíváncsi lennék, milyen lehet egy porig ültetett, becsövezett Dacia 160 lóerős szívó motorral. A rallye változat ugyan gyengébb volt, de igen előkelő társaság tiporta a versenyváltozatokat a típus fénykorában: Jean Ragnotti, Patrick Tambay, Patrick Depallier, Michele Mouton... és Magyarországon is: Antalffy György, Ferjáncz Attila. A maga idejében aprítani való, eldobható sporteszköz volt, de nekem becsípődésem van az agyamban, ezért szívesen csapnék néhány tiszteletlen kört vele!

10. Duesenberg J és SJ (1928-37)

Ellery Queen is ilyennel járt, például a Gyilkosság a Spanyol fokon című könyvben (The Spanish Cape Mistery, 1935).
Egyik kedvenc korszakom a két világháború közti időszak. Világmegváltási kisfröccsözős tekintetben rengeteg mindent elcsesztek akkoriban, de nem teljesen ezért szeretem. Hanem a művészete és a stílusa miatt. A modern, gépesített ember ideje ez, amikor a film és a fotó még nem vált szét művészetre és tömegcikkre, sőt a klasszika-filológia sem volt teljesen lezárt tudomány. A szörnyű expresszionizmus epével és tömény alkohollal átitatott világa mellett pedig ott édelgett az art deco, melynek túlérett gyümölcsei az autóműves iparban is megteremtek. Hála a korban népszerű baloldali nézeteknek, az art decora szinte nem is volt szabad jó lelkiismerettel rácsodálkozni. De azért most már tessék megnézni Clark Gable 1935-ös Duesenberg-ét, vagy a Mormon Meteor Speedstert. Van esetleg kérdés?