Tegnap kicsit nehéz napom volt. Az hagyján, hogy hulla fáradtan keltem. Reggel magamra öntöttem a kávét, leejtettem a gyerek vajas kenyerét – naná hogy lapjára -, kiborítottam a kukát és a vasalóval is megégettem magam.
Ezek után kész öröm volt a szabad levegőre jutni, majd beülni a kocsiba, és csukott szemmel abszolválni a Párom és a kisfiam leszállítását a melóhelyre és az oviba. Még jó hogy ők is szenderegtek, így nem látták, hogy valójában alszom…
Valahogy túléltem a reggelt, és éppen Bólyba tartottam egy építkezést ellenőrizni. Nem siettem, mert tudtam hogy új „kékek” vannak a városban, és nagyon fűti őket a lelkesedés. Szóval ötvennel csorogtam egy jobbos kanyarulat felé, amikor szűk íven - konkrétan enyhén átlógva - megjelentek szemből. Félrehúztam a kormányt, és egy KURVANAGY csattanást hallottam. Kicsit elkezdett verni a szívem.
Mentem még pár métert, közben az játszódott le bennem hogy: „Basszameg, basszameg, ez tutirakicsinálta. Úristen mi volt ez? Elütöttem egy szovjet atomtengeralattjárót, vagy mi a bánat szólt ekkorát?” És akkor már halottam is a gépzaj hátteréből valamit…sziszegés.
Hívtam rendőrt, helyszíneltünk. Voltam a közútkezelőnél, jegyzőkönyveztünk. 30 nap. Addig járok a téli kerekeimmel, aztán majd meglátjuk.
A képen nem látszik, de a futófelületen méretpontosan ott a fedlap sarka, lyuk formátumban:(
Ja, és íme a tettes:
Beszóltak