Nem mai történet, de tartozom még a Swift törés utáni kalandjaival.

Valahol ott maradt félbe a történet, hogy az autó bekerült a munkahelyemre, és a bontó peremén csendesen várta, mit hoz a sors. Nem volt sok esélye arra, hogy újra aszfalton találja magát, az autó Eurotax-értéke ugyanis veszélyesen közel volt már az anyagköltséghez is, és akkor fényezésről, javításról még szó sem esett.

A látható hámsérülések mellett a vízhűtő, a ventillátor, a motor- és váltótartó bakok és konzolok is cserére szorultak. Így a gyári alkatrész-árakkal számolva első ránézésre is megfutottuk a 300.000 forintot, ehhez hozáadva a várható munkadíjat és a fényezés költségét a nevetséges 500.000 forintot közelítettük. Az autó pedig nem kevés jóindulattal ért mondjuk 400-at. Hadd ne mondjam, nekiláttam böngészni a hahu Swift-választékát.

Megérkezett a kárszakértő, fotózott, hümmögött, sajnálkozott, majd elköszönt. Két nap múlva kezemben volt az árajánlat. 30% avultatást tartalmazott, ami először a talpamat is ökölbe szorította, aztán kis gondolkodás után rájöttem, ezzel sikerült csak becsúsznunk a gazdasági totálkár alá.

A végösszeg azt hiszem 318.000 forint volt. Rábólintottam pénteken, megérkezett a számlámra kedden, kezdhettük a munkát, az autó kötélvégen átvándorolt egy közeli műhelybe.

A pénz megérkezését várva a hétvégét azért veszett számolgatással töltöttem. Azon dolgoztam, hogy a szóba jöhető legkevesebb összegből oldjam meg az alkatrészbeszerzést. Fontos tudni, hogy a 97 utáni Swiftek eleje nagyjából négyszer-ötször többe kerül, mint a 97 előtti. Egy szimpla géptető is 40.000 felett van, persze csak gyári. Szóba jöhetne még a bontott, de a fentiek miatt az elég népszerű, néhány bontóban csak előjegyzéssel lehet ilyet vásárolni.

Van azonban egy olcsóbb alternatíva. A 97-es ráncfelvarrás (legalábbis az autó elején) erősen kozmetikai jellegű volt, a bőr alatt ugyanazokat a szerkezeti elemeket találjuk a váltás előtt és után is. Ha tehát lebontjuk a sárvédőket, a lökhárítót és annak tartóját, a géptetőt, no meg a lámpákat, akkor ugyanazt az autót kapjuk mindkét esetben. Nálam pedig a felsoroltak mind sérültek, gyakorlatilag csak a jobb sárvédőt kell "feleslegesen" ledobnom az átalakításhoz. Az árkülönbözet pedig elég komoly, minden elérhető kedvezményt bevetve (és némi potyaalkatrészt beszerezve Muczán Gábortól, ezúton is köszönöm!) az alkatrészkupac megállt 50.000 forintban. A munkára kaptam egy baráti, szintén 50.000 forintos árajánlatot, tehát az első kalkulációk (fényezés nélkül) 100.000 forintról szóltak.

A műhelyben tehát nekiláttak bontani a srácok, és hamarosan padra került az autó. Addigra már felvezettem nekik, hogy a régi front kerül fel, ez némi ellenkezésbe torkollott. Határozottan állították ugyanis, hogy NEM lehet átalakítani az autót, nem fog sikerülni. Hosszas DE-NEM-DE-NEM-DE-NEM után végre tisztáztuk, hogy csupán az elektromos átalakítástól tartanak (máshol van az index és a helyzetjelző). Megnyugtattam őket, hogy azt én intézem, így eljutottunk az összerakásig.

Itt egy kis intermezzo következett. Elkövettem ugyanis a legnagyobb baklövést, amit ügyfél elkövethet. Kimondtam a bűvös szót: Nem sürgős. Úgy értettem persze, hogy nem kell azonnal, ráér két-három hétig is, akkor kell leraknom Hamiltont, a vizsga előtti lakatoláshoz. Természetesen kicsúsztunk az időből, egy zsenge hétfői napon úgy érkeztem dolgozni, hogy fogalmam sem volt, hogyan jutok haza. Szerencsére Apamackó segített, a Székesfehérvár-Szigetszentmiklós távba beiktatott egy kis vargabetűt Százhalombatta felé. Másnap reggel persze be is vitt, én pedig jeleztem, ha törik, ha szakad, Swifttel kell hazamennem.

Persze megtörtént a csoda, a reggel még padon álló autó egyszer csak megérkezett, összerakva, saját lábán. Örültem, csengettem, ideiglenesen megoldottam a világítást és az indexet, aztán este célbavettem a garázst.

A garázsban pedig gyakorlatilag nekiláttam visszabontani az autót. Némi hiányosság mutatkozott ugyanis az alkatrészeket rögzítő csavarok számában és az alkatrészek illeszkedési pontosságában. Emellett a "nem fújjuk még le" kifejezést a műhelyben úgy értették, a novemberi párás időjárásban teljesen felesleges lekezelni a bal doblemez fémtiszta felületeit. Legyen elég az, hogy két estém ment el arra, hogy lemezig bontsam az elejét, majd felületkezeljek és mindent helyretegyek, rögzítsek.

Mellesleg, ha már újra leszedtem az elejét, lecseréltem a lökhárítót is. Tündérem ugyanis nem mulasztotta el megjegyezni, mennyire békaszerű lett az autó új orra. Valljuk be, igaza volt, ezzel a lökössel pofásabb lett, és került vagy 4000 forintba. Ennyit megért.

Aztán rövid gondolkodás után a fényezést elvetettük. Sajnos metál az ész a gép, így nem kis összeg volna bekékíteni az orrát. Nem Trabant ez, hogy szépítgessük, marad matt fekete. Nem véd túlzottan a korróziótól, de valljuk be, ötször-hatszor cserélem le az átrohadt géptetőt egy fényezés árából, úgyhogy nem erőltetjük. Nem félek a karcoktól, a fényezett lökhárító sérüléseitől sem. Meséltem már, hogy engem mindig megtalál valami barom? :)

A teljes absztinenciát azért nem sikerült megtartanom, ami a fent említett szépítgetést illeti. A Gábortól kapott kupacban volt egy garnitúra hátsó lámpa is, abból a fajtából, amelyet a német piacra szánt Swiftek kaptak a 90-es években. Tetszett, és ha már faragás, legyen faragás. A lökhárító felsőrész sajnos nem a legmegfelelőbb, ideiglenes megoldás, még keresem a hozzávalót.

Tehát, a nemrégen Sanyitól aranyérmet kapott Swift ismét aszfalton, a borzalmas értékcsökkenéstől eltekintve még plusszal is szálltam ki a műtétből. Az átalakítással többet spóroltam, mint amennyit az eladáskor az értékcsökkenésen bukom, de egyébként sem tervezem, hogy megválok tőle - hiszen még Sándorunk szerint is ez az Arany Középút.

Ne felejtsétek, a Fília Pub a ti írásotoknak, autótoknak is helyet ad. Várjuk a szösszeneteket a mail@autofilia.hu címre az alábbi rovatokban:

- Autóm

- Garázs

- Kaland

- Beszámoló

- Re-post