2007-ben, amikor a Trabant 50 éves lett, elhatároztuk kedvesemmel, hogy ha törik, ha szakad, el kell jussunk az azévi nemzetközi találkozóra, Zwickauba. Valami nagy és emlékezetesre számítottunk.

Az is lett, bár kicsit másképp.

Az alábbiakat hazautazás után írtam, még 2007-ben a saját blogomra, most újra megosztom veletek.

Az utazás

A találkozó június 15-17 között volt (péntek-vasárnap), én ehhez képest előző vasárnap találtam ki, hogy ki kellene menni. Évek óta tervezgetem, de valahogy sosem jött össze. Vagy autóm, vagy pénzem, vagy időm nem volt sosem. Akik kint jártak már, ódákat zengtek az ITT-ről, láttam azt a rengeteg képet a múzeumról.

Az idei, jubileumi év külön lendületet adott, úgy éreztem, ez az, amikor nekem is ott a helyem.

Gyors szervezgetésbe kezdtem hétfőn. Utánajártam, hogy a tévhittel ellentétben régi típusú, "nemkártyás" személyivel is bejárhatom az Európai Uniót, persze érvényesnek kell lennie. Az autóválasztás gyorsan ment, a 2T-n lejárt a műszaki, a 4T csomagtérajtaja még nem tökéletes (néha nem csukódik be), így maradt az egyetlen lehetőség: bármennyire is cinkes, Suzukival megyünk. Bónusz, hogy éves magyar pályamatricája van. Előkerítettem a biztosítási zöldkártyámat, hétfőn átnéztük az autót a műhelyben (jellemző módon az ablaktörlőket kellett cserélni, más gond nem volt).

A cégtől kikölcsönöztem a GPS-t, tuti ami tuti alapon. Persze nem volt benne Nyugat-EU térkép. Újabb kör, sikerült egy pont ugyanilyenhez jutni, csak teljes térképpel.

Csütörtökön már összepakoltunk, kész volt az útiterv is. Mivel nem nagy kedvem volt hegyet mászni, a szlovák-cseh útvonal helyett az Ausztrián átvezető, 100 km-rel hosszabb, de végig autópályás, laposabb verziót választottuk. Így egyenletesebben haladhattunk, ráadásul csak az osztrák matricát kellett megvenni (Németországban nincs autópályadíj).

Péntek délután 5-ig dolgoztam, úgy terveztük, hogy hazafutunk, gyors zuhany-pakolás-indulás. Ezt kissé keresztülhúzta Darti SMS-e, miszerint égető szüksége volna egy első szélvédőre. Körtelefon, RunnerZé vállalta, hogy elhozza az üveget az M0 szigetszentmiklósi lejárójáig. Randi vele ott, ez így nem volt nagy kerülő.

A tulajdonképpeni indulást 20.30-kor regisztráltuk, ekkor nulláztuk a kilométert az M0-6-os főút elágazónál. Irány az M7, Győrnél egy telitank, osztrák pályamatrica, aztán a határ, már sötétben.

A régi személyivel simán kiengedtek, kérdés nélkül. Felvágtattunk az osztrák pályára, és uccu.

Szomszédainknál 130 a max tempó a pályán, de Bécs környékén ezt a legtöbb helyen 100-ra limitálják. Ráadásul rengeteg az éppen felújítás alatt álló szakasz, ahol 80-as táblák fogadnak. A legextrémebb egy 32km hosszú, félpályázott szakasz volt.

Itt még közel sem éreztem fáradtságot, de puszta elővigyázatosságból elég sok helyen megálltunk. Volt, hogy csak kajálni, de legtöbbször kávéztunk is. Pozitív, hogy a "Do you speak english?" kérdésre bár mindenhol nemet válaszoltak, nem volt egy csepp gondom sem az angol kommunikációval.

(Legszebb kaland már visszafelé, osztrák Mekiben.
- Do you speak english ? (Beszélsz angolul?)
- No.
- OK, no problem, I will try in deutsch ! (OK, nem gond, megpróbálom németül !)
- (ujjamon számolva) Ájncvájdrájfír... Fír Cheesburger, ein Coke und ein Fanta bitte !)

Az osztrák-német határt Passaunál léptük át, előtte tankoltunk egy olyan kúton, ahová velünk együtt négy magyar rendszámú autó állt be tankolni. :) Érdekes adalék, hogy a 30 eurocent WC-használati díjat mindenkinek hangos "Danke, Tschüss!" kiáltással köszönte meg egy aranyos, mosolygó 18-20 éves vörös Frauleine. :)

A határ átlépése Némethon felé fel sem tűnt. Az egyetlen jel, amiből biztos lehettem abban, hogy átértünk, a GPS-en jelzett 130-as sebességhatár eltűnése volt. Ezen az oldalon ugyanis a pályán csak ajánlott sebességlimit van, kötelező nincs.

A német pályázás eseménytelen és unalmas volt. Nagyon pozitív jelenség volt a poroszosan szigorúan vett közlekedési kultúra. Indulás előtt mindenki riogatott, hogy a belső sávot felejtsem el, agresszív svábok, szászok fognak 250-nel hasító Mercik, BMW-k, Audik és Porschék volánja mögül ledudálni-levillogni. Ehhez képest sem az osztrák, sem a német oldalon nem találkoztam ilyesmivel. Sőt, mindenki segítőkész és előzékeny volt. Nagyrészt én hasítottam a belsőben, minden autó időben húzódott le előlem, ha mégis előzésközben értem utol, senki nem vágódott ki elém - igaz, én is eltűntem időben, ha láttam, hogy valaki mögöttem landol. Ezzel együtt a 2x900 kilométeren osztrák és német területen összesen talán 15 autó előzött meg. Hozzáteszem, 140 felett gyakorlatilag nem mentem. Magyarokkal szinte csak teherautóban találkoztunk, talán 2-3 személyautót láttunk, de ők is civilizáltan közlekedtek. Érdekes ellenpólus volt kifelé és hazafelé a magyar terület. Érkezéskor az addig ~130 km-en át velünk együtt haladó két osztrák autó a határ átlépése után egyszerűen letolt a külsőbe, miközben 130-cal előztem egy kamiont...

A szász vidékre érve már hajnalodott, volt idő és elég fény a nézelődésre. Döbbenetesen szép táj volt. Itt nem kizárólag a természet ajándékaira gondolok, ilyet itthon is látni bőven. Ami szemet kényeztető volt, az az épített környezet harmóniája a természettel. Valahogy még a 2x2 sávos autópályát is sikerült úgy megalkotni, hogy nem tűnt idegennek, sebhelynek a tájban.

Az autópályát Zwickautól pár tíz kilométerre hagytuk el. 4-5 településen haladtunk át, én már kezdtem bosszankodni, hogy több 10 km-en át csak 50-nel mehetek, amikor rájöttem, hogy a település végét nem jobb oldalon, külön oszlopon jelzik, hanem bal oldalon, a szemből érkezőknek szóló tábla hátulján, áthúzva. :)

A találkozó

Hát, csalódás. Valószínűleg sokat rontott az összképen, hogy iszonyatos eső után érkeztünk. Pontosabban közben, hiszen fél hatkor landoltunk, és a sátrat még esőben húztuk fel.
Mindenesetre úgy érzem, ha nálunk bárki ilyen összegért, ilyen színvonalú rendezvénnyel állna elő, a felháborodott úri közönség széklábakkal verné ki belőle a beszedett belépődíjakat...

Csak vázlatosan:

- Egy hivatalosan is nemzetközinek titulált találkozón, ahol melldöngetve publikálják, hogy magyar, lengyel, cseh, holland, svájci, angol, stb... résztvevők százai érkeznek, a kapun egyetlen embert nem találtunk, aki beszélt volna angolul. Minimális, minden nyelvtant nélkülöző, csupán a szavakra korlátozott némettudásom mentette meg a helyzetet. (Persze, én is megtanulhattam volna németül, de én az anyanyelvemen kívül legalább egy nyelven működőképes vagyok, és az nem a szingaléz!)

- A terület egyetlen közlekedőútja olyan szinten felázott, hogy a közlekedés hajszál híján lehetetlenné vált. Az előző évekről hallottak alapján ez nem egyedi eset, időjárás-előrejelzésről meg valszeg nem csak én hallottam. Döbbenetes volt, hogy a mocsár felszámolására tett egyetlen kísérlet a bejárattól a közlekedőúthoz vezető 30 méteres út megtisztítása volt. Na ja, user tudjon bejönni, fizessen, aztán azt csinál, amit akar.

- A "Camping" nagy részét gyalog is alig lehetett megközelíteni. Próbálkoztam a rutinosabbaktól ellesett mezítláb-papucsban kombóval is, de feladtam. A füves részen, a sátrak között és alatt itt-ott 10 centi víz állt.

- Mivel délelőtt sikertelen kísérletet tettünk a terület bejárására, megpróbáltunk kimenni. Megcéloztuk a bejáratot, ahol egy agresszív, idegbeteg dajcse frajlájn üvöltözött egy sort velünk. Ismét megpróbáltam angolul kommunikálni, persze sikertelenül. Annyit elértem, hogy a hosszas körmondatok helyett a "Nur für Eingang, nicht für Ausgang!" kifejezésre szorítkozott, ebből pedig még én is megértettem, hogy itt csak bejönni lehet. Tettünk egy kósza kísérletet a kijárat megtalálására. Ez inkább orosz-rulett jellegű kaland volt, ugyanis a mocsárban az autó nem nagyon volt hajlandó kanyarodni. Persze a sárban megrekedt Volkswagen T4 Syncro, Audi A6 Quattro mellett lassan, de határozottan haladva a hazafias érzelmű németek az én Suzukimat fikázták teli szájjal. :) Aztán persze később mi is beástuk magunkat. A nagy dagonya viszont hagyott némi nyomot az autón, jóval később 4 eurómba került, amíg a gőzborotva legalább kívülről civilizált külsőt varázsolt belőle - ez nagyjából annyit jelent, mint itthon 8 db 100-ast behajigálni. Az alvázról ma, már itthon, még vagy 10 kiló sarat kapartam le.

- Kijáratot nem leltünk, de elmentünk a közlekedőút végéig. Itt nagy nehezen leparkoltam egy darab többé-kevésbé száraz (=kevesebb, mint 1 centi vízben úszó) földdarabon, majd bevágódtunk a "Trabi-Arena"-ba. Itt álltak a versenybe nevezett autók, amikre valahol, valamilyen módon szavazni lehetett - ezt sosem tudtuk meg pontosan.

- Itt azért akadt nézelődnivaló, de be kell valljam, nem sok olyat láttam, ami itthon ne fordulhatna elő. Két kategória létezik, amit mi sosem fogunk tudni überelni. Az egyik az ereklye jellegű autók, amik 1-100 közötti példányszámban készültek, ezért sosem kerültek Magyarországra. Ilyen volt a kedvenc páncélautóm, az 1.1 Pickup és az 1060 alvázszámú 1.1 fém lökössel:

A másik kategória a Közlekedés-Felügyelet legrosszabb rémálmaiban fel-felbukkanó átalakítások. Ezeket nálunk még lerajzolni is illegális, életfogytig büntetendő, nemhogy elkészíteni...

- Innen visszafelé indulva egy barátságtalan, agresszív, kőrészeg dajcs kopogtatott be az ablakon. Lehúztam, rámosolyogtam, mire ő:
- Schiklgruber absofort dajcsmark spiegelhalter bei nachtzone das grundigblaupunkt lügerflug landwirtschaft ! (persze nem szószerint, de én nagyjából ennyit értettem...)
- Sorry, don't speak german. Do you speak english maybe ? (márhogy bocs, nem tudok németül. És te angolul?
Ettől borzalmasan zavarba jött, és valahonnan mélyről megpróbálta előkaparni az egyetlen, de univerzális szót, ami az angol nyelvből megragadt benne:
- SHIT!
- (én kicsit bölcsebb és józanabb voltam annél, hogy részeg yetikkel küzdjek): OK.
- (meglepve gondolkodik, majd, hátha nem értettem pontosan): SHIT!
- OK, thank you!
- (homlokráncolva próbál valami hatásosabb érvet előszedni. Eszébe jut, és a tetőt hangsúlyra ütve kinyilatkozik): THIS CAR SHIT!
- (még mindig mosolyogva): OK, bye!
... és elhajtottunk. Pontosabban belegázoltunk a susnyába...

- Visszafelé kiderült, hogy valamelyik tréfás labanc az út nyomvonalában ásott egy cca 50x50-es, 30-40 centi mély gödröt. A társaság kiállt-kiült az út mellé, és azon vigyorogtak, ki esik bele autóval és/vagy gyalog. Van erről pár videóm, majd linkelem.

- Délután fél négy körül végső elhatározásra jutottunk. Ha már ennyi időt és pénzt elb*sztunk feleslegesen, egy életem-egy halálom, elmegyünk a múzeumba. Ekkor már elég necces volt a helyzet, a sártengerben elakadt Toi-Toi-s teherautó, VW Transporter, meg úgy egyáltalán, finom porhanyósra köpült pudinggá vált a közlekedőút. Mindegy, elindultunk, kijutottunk (enyhén sáros géppel), és elmentük a múzeumig. Ez csodálatos élmény volt, önmagában megérte az utat - bővebben, képekkel majd holnap.

- Vissza alig-alig tudtunk menni, de sikerült. Addigra újabb felhők gyülekeztek, úgyhogy gyors döntést hoztunk: megyünk haza... Péntek reggel óta nagyjából két órát aludtam, de nekifutottunk. Gyors sátorbontás, köszöngetés, és nekiláttunk az újabb 900 kilométernek. Kicsit többször álltunk meg, Tündérem pedig percenként aludt el mondatai közepén, de hazaértünk reggel fél 5-re.

Végül két kép, ezt hazafelé fotóztuk az autópályán, magyar autó mögött: